4. fejezet: A ház

Sziasztok! Ismételten irt egy újabb fejezet! Meg szállt az ihlet, szóval megírtam, és úgy gondoltam fel is rakom :) Bevallom egy két komment, vagy hozzászólás jól  esne...:$ Ha az kritika akkor is, mivel a hibáiból tanul az ember.... :) Előre is köszönöm :) Puszi nektek :)

Alig telt el két óra és már a németországi repülőtér várójában kutakodtam az ismerős arc után. Nem kellett sokat keresnem. Barát nőm hatalmas mosollyal az arcán közeledett felém.


- Kitti! Annyira hiányoztál! – ugrott a nyakamba. – Na hogy utaztál?


- Nyugi Lau! Azért nem kell megfojtani. – De én is ugyan olyan hévvel öleltem meg barát nőmet. Már nagyon régóta nem láttuk egymást, és nagyon hiányzott ez a kelekótya nő személy itt mellettem. Nagyon emlékeztetett mindig is az unoka húgomra, mind kívülről mind belülről. Azt leszámítva, hogy Laurának sokkal borzalmasabb ötletei szoktak születni, mint Rékának. "Istennek hála!"


- Na de mesélj csajszi! Mindenről, ami az elmúlt beszélgetésünk óta történt, illetve arról is, ami azelőtt, mivel tudom, hogy valamit elhallgatsz előlem. –„Hát igen. Nem hiába ő ismer a legjobban.” -Szóval?!?


- Majd ha hazaértünk elmondok mindent. – ígértem meg szösziségemnek.


Már előre félek, hogy egy hosszú beszélgetés lesz ennek a vége.


- Rendben, de nem fogsz menekülni, nehogy azt hidd. Viszont most mond meg szépen, hogy hova is megyünk.


- Hát ezt én is szeretném tudni. Csak egy címet kaptam, és azt mondta az illető, akivel beszéltem, hogy ott fog várni. Szóval fogalmam sincs, merre kell indulni.


- Ne aggódj, majd segítek. Gyere, mutasd azt a címet.


Oda adtam Laurának a cetlit, amire felírtam a lakás pontos címét. Először csak elkerekedett szemekkel nézett, de nem szólt semmit. Nem tudtam mire vélni ezt a reakcióját, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy most ezen agyaljak. Beültünk a kocsiba, és fél óra múlva már a ház előtt álltunk ami, elméletileg nekem volt kirendelve. Egy huszas évei elején lévő férfi jött ki a lakásból, és indult meg felénk.


- Jó napot! Michael Berger vagyok. – nyújtotta felénk a kezét.


- Jó napot, én meg Kitti Kovács! – viszonoztam én is a gesztust. - Ő itt a barát nőm Laura Nagy.


- Örvendek! – köszönt Laurának is. – Szóval akkor Kitt. Megmutathatom a lakást? – kérdezte tőlem mosolyogva.


- Persze! Természetesen! – lelkesedtem, és követtem a Norbert nevű illetőt a ház felé.


Azt már az idevezető úton sikerült leszűrnöm, hogy nem egy szegény környéken vagyunk. Sőt Laura elmondása szerint ez Heppenheim leggazdagabb környéke.


A ház nem volt túl nagy, de annál szebb. Kívülről egész egyszerűnek tűn, pont nekem való.


Amint beléptem azonnal beleszerettem. Lent volt a nappali, ami az előszobából nyílt. Mellette a konyha és egy fürdőszoba, valamint a lépcső, ami az emeletre vezetett, ahol még egy fürdőszoba volt. Itt kapott helyet még két nagyobb és egy kisebb szoba. Ez utóbbi dolgozó szobává volt átalakítva." Én sem csinálhattam volna jobban, pedig ez a hobbim. A lak berendezés."


- Nos hogy tetszik?


- Egyszerűen csodálatos. Imádom!


- Ennek nagyon örülök. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy ezért a házért teljesíteni is kell az egyetemen. De ahogy elnéztem az irataidat nem lesz itt gond. – mosolygott. – Ha lennél szíves, szeretném átadni neked az órarendedet, ami szeptembertől már minden napodat befolyásolni fogja. Illetve, szeretnék neked még mutatni valamit. – indult meg egy ajtó felé, ami a konyhából nyílt a hátsó udvar felé.


Nem hittem a szememnek, mivel egy olyan látvány fogadott, amire nem számítottam.


Egy autó állt az udvaron. De nem is akármijen, hanem egy Audi A6-os. Annyira szép, egyszerűen gyönyörű. Barát nőmnek is leesett az álla.


- Ezek szerint tetszik. Örülök, mert ezt a használatodra bocsátja az egyetem, mivel neked volt a legjobb eredményed a jelentkezők közül. Na de most már ideje indulnom, későre jár. – pillantott az órájára Michael. – Ha bármire szükséged lenne nyugodtan, hívj. Ott hagytam a számomat az asztalon a többi papír mellett. Rengeteg elintézni valód lesz. Az egyetemen is holnap várnak téged. Ha szeretnéd, majd elviszlek.


- Persze, köszönöm! És nagyon örülnék, ha segítenél nekem, mert bevallom nem vagyok nagyon otthon az itteni dolgokban.


- Jaj! Igazán nincs mit!- mondta és elindult a kapu felé.- Holnap tízre itt vagyok, és elviszlek az egyetemre. Addig is, sziasztok!






Mikor még egyszer mindent szemügyrevettem a házba, barát nőmmel bepakoltunk a kocsiból. A többi cuccom, csak holnap fog megérkezni, így csak a legszükségesebbek voltak nálam. Laura fel ajánlotta, hogy elmegy a közeli boltba valami ennivalóért, mert igaz, hogy mindenre gondoltak, az egyetemről, de arra nem, hogy én is ember vagyok, és ennél a hatalmas oknál kifolyólag eszek is.


Miután mindent elintéztünk Laura is köszönősre vette a figurát, így nem sokkal később már egyedül voltam a lakásba. Gyorsan elmosogattam az edényeket, amiket még vacsoráról hagytunk magunk után, majd elmentem lezuhanyozni. Alig vártam, már hogy vízszintesbe kerülhessek. Amint ez megtörtént azonnal elnyomott a fáradság.


Egy fájdalommal teli kék szem párral álmodtam….


Reggel kilenckor az órám csörgésére ébredtem. Valahogy nem akaródzott felkelni, de tudtam Michael nemsoká itt lesz értem. Nem sokat pepecseltem a készülődéssel. Soha nem voltam az a nagy sminkelős sem. Egy egyszerű alapozó sminket raktam fel, de a hajamra most egy kicsit több figyelmet fordítottam. Az eddigi rakoncátlanul göndörödő tincseimet kivasaltam, és az egyik oldalon eltűztem azt az arcomból. Felvettem az aznapra kikészített ruhát, amiben úgy éreztem aratok, és mikor tükörbe néztem elégedett voltam a látvánnyal. Gyorsan főztem magamnak egy teát, mert a kávét nem szerettem, de a szokás megvolt, hogy igyak valami erősítőt reggel.


Pár perccel tíz előtt léptem ki az ajtón.


Miközben vártam Michaelt a szomszéd házból, egy barna hajú kisgyerek rohant hozzám.


- Szia! Te vagy az új lány, aki itt fog lakni? – nézett rám a kisfiú. „Istenem ezek a szemek! Olyan ismerősek.”


- Igen én vagyok! Kitti Kovács.- mosolyogtam rá. – És te ki vagy? – kérdeztem, de ekkor társaságunkhoz, egy fekete hajú nő is csatlakozott, akinek ugyan olyan kék volt a szeme, mint a kis srácnak, és mint egy másik személynek…


- Ne haragudjon a fiamra! - mosolygott ő is. – Egy kicsit kotnyeles szegény.


- Anya! Nem is vagyok kotnyeles! – durcizott be az említett. – Mond meg neki, hogy nem vagyok az!


- Hát persze, hogy nem vagy az.- kacsintottam rá.- Egy ilyen helyes srácnak nem lehet ellen állni. Kitti Kovács vagyok- nyújtottam kezem még mindig vidáman a másik nő felé. – Azt hiszem, én leszek az új szomszéd. Kérem tegezzen.


- Én meg Heike vagyok. Remélem nem zavart téged Fabi. Neki és a bátyának rossz szokása, hogy mindenbe beleütik az orrukat.


- Nem dehogy is! Nem zavart, csak még nem mutatkozott be.


- Mert anya megzavart. Amúgy Fabian Vettelnek hívnak.- mondta, és velem ekkor kezdett el forogni a világ, amire csak még egy lapáttal rátett, hogy egy olyan autó állt meg a szomszédomék háza előtt, ami tegnap még a mi magyar országi házunk előtt parkolt…