„El sem merem, hinni! Jövő héten Németország!”
Már egész kicsi korom óta ez a vágyam. Jó persze, nem teljesen költözök oda, csak egy ösztöndíjat kaptam, az egyetemről, ahova járok. Média szakos hallgató révén nagyon nagy segítség volt ez a további karrierem számára. Arról nem is beszélve, hogy az egyetem székhelye Heppenheimbe van. Az egyik kedvenc városom. Nem csak a sajátságos múltja miatt szeretem, hanem mert e kicsiny városban lakik az egyik legjobb barát nőm, Laura.
Laura még 5 éve költözött ki Magyarországról a szüleivel, mert édesapja ott kapott állást. Azóta barát nőm már dolgozik, és saját lakásra is szert tett. Minden este beszéltünk, és együtt szövögetjük a tervet, hogy mi lesz, ha sikerül megszereznem az ösztöndíjat. É most sikerült!
- Csak egy baj van Kitti. – szomorodott el unoka testvérem. - Az a baj, hogy már holnap el kell utaznod, mivel a lakást is megkaptad. De, ha nem költözöl be a héten, akkor az elveszik. És már vasárnap van! – mondta teljesen csalódottan. Tudtam, hogy ez igazság szerint annak szól, hogy így nem tudok vele holnap kimenni a nagydíjra.
- Sajnálom Réka! De el kell fogadnod! Ez nekem fontosabb – öleltem meg Őt.
- Tudom – szipogta a nyakamba – Csak senkivel sem lesz olyan jó a holnapi nap, mint veled. Ne érts félre! Nagyon örülök, hogy te ennyire boldog vagy, csak akkor is elszomorít, hogy itt hagysz minket.
- De hiszen nem örökre megyek el.
- Tudom, de akkor is! Az nem lesz ugyan olyan. Nem foglak téged minden héten látni.
Ekkor eszembe jutott valami, hogy hogyan tudnám kicsit felvidítani ezt a szőke libát itt. Azonnal kibontakoztam az öleléséből, és félrevonultam a saját szobámba. Nem akartam, hogy Réka hallja, amit beszélek, mert ha az illető még sem megy bele, nem szerettem volna neki még nagyobb csalódást okozni. Magamra zártam az ajtót, és azonnal tárcsáztam azt a számot, amit ma kaptam.
- Igen, tessék! – szólt bele újdonsült ismerősöm a telefonba.
- Szia Tommi! Kitti vagyok.
- Szia! Régen beszéltünk…- nevetett, mint mindig. – De ne haragudj! Mond, miben segíthetek?
- Uhhh. Ne haragudj, hogy csak így felhívtalak, tudom, hogy nem vagyunk barátok, csak ismerősök, de szerettem volna tőled kérni, egy hatalmasan nagy orbitális szívességet.
- Na! Gyerünk kis lány! Bökd már ki! Nem fogom leharapni a fejed.
- Szóval az van, hogy kaptam egy ösztöndíjat Németországba….
- Várj! Ha Németországról van szó nem velem kéne beszélned – szólt közbe. – Meg keressem neked Sebastiant?
- Nem kell! Nem erről akartam veled beszélni, vagy is nem ezzel kapcsolatos közvetlen, hanem az van, hogy tudod meséltem neked az unoka húgomról, aki most van kint életében először a Magyar nagydíjon. ÉS mivel nekem, már holnap el kell utaznom a lakásom miatt, ezért az lenne a kérdésem, hogy ezt a Lökött szőkeséget rád bízhatnám e holnap?
- Jaj Kitti! Ezt meg sem kellet, volna kérdezned! Persze, hogy rám bízhatod. De mikor, és hol találkozok vele?
- Hát… Nem tudom. – mondtam a finnek.
- Figyelj! Mi lenne, ha érte mennék?
- Megtennéd? – csillant fel a szemem. Ha Réka meglátja Tommit az ajtóban azonnal szív rohamot kap örömében, de a minimum, hogy befogja a száját, ami már megér ennyit.
- Persze, egy barátért mindent.
- Köszönöm Tommi! Nagyon hálás vagyok. Nem is tudom, hogy hogyan hálálhatnám meg ezt neked.
- Majd kitalálunk valamit Kislány. De most mennem kell, mert nekem is van egy hisztis szőkeségem, aki mióta VALAKI elment, azóta nem bír magával. – tett nekem enyhe célzást.
- Itt rám gondolsz? – Kérdeztem hatalmas szemekkel.
- Igen rád.
- De hát miért?
- Nem tudom Kitti, de amint kiderítek valamit, azonnal közlöm. Higgy nekem! Amióta szakított Hana-val, azóta egyedül melletted fordult elő, hogy mosolyog, és van egy olyan érzésem, hogy … Na mind egy, most már tényleg mennem kell, majd hívlak reggel, hogy pontosan hol is kell azt a dilis nő személyt felvennem. Szia.
- Szia- köszöntem én is, majd zsebre tettem a telefont, és teljes lelki nyugalommal mentem le a nappaliba.
- Merre jártál? – ugrott nyakamba Kitti. Néha tényleg úgy érzem, hogy az öt évesek szintjén van.
- Csak elintéztem egy-két apróságot.
- És velem mi lesz? Nem soká elköltözöl. Addig még mindent ki kell beszélnünk.
- Tudod, mit. Mi lenne, ha most lefeküdnénk aludni. Mind a kettőnkre fárasztó nap fog holnap várni, és azt hiszem jobb, ha most kipihenjük magunkat.
- Ja. Tényleg. A futam – mondta már egy kicsit kelletlenebbül. „Hát, ha még meglátod kivel fogsz holnap a futamra menni.” mosolyogtam. Rékát sem kellet sokáig győzködnöm azonnal ment lefeküdni. Én is már csak egy fél órát szöszmötöltem, aztán alomra hajtottam fejemet pihe-puha ágyikómban.
Reggel telefonom ébresztett engem. Álmosan vettem föl, de arra már nem volt erőm, hogy megnézzem ki az.
- Igen…- szóltam bele álmosan.
- Szia Kitti! Most indulok a szállodából. Megadod akkor a címet? – kérdezte egy hang.
- Ki vagy? – értetlenkedtem, de aztán eszembe jutottak a tegnapi események. – Ja Tommi! Mindjárt mondom, csak hagy térjek magamhoz.
- Én ébresztettelek? – kérdezte félősen.
- Á nem dehogy…- ásítottam.- Na de mondom a címet.
- Oké, csak keresek valamit, amire feltudom írni… Mondhatod!
Nem sokat beszéltünk ez után a szőke Finnel, de egy fél óra múlva hatalmas sikításra lettem figyelmes lentől, majd unoka húgom kiabált fel nekem
- Kitti! Azonnal gyere le, nézd ki állt meg a kocsijával a házunk előtt!
Én sejtettem, hogy kiről beszél, így hatalmas vigyorral az arcomon mentem le a lépcsőn. Éppen csöngettek, mire az ajtóhoz értem, de a vigyor azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam ki csöngetett…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése