3. fejezet Az utazás

Nos itt a következő fejezet. Egy kicsit hamarabb, mint ígértem. Rövidebb is lett, de remélem így is tetszik még nektek:$ Komiknak nagyon örülnék, ha nem is írtok a végéhez, de chat-ba elmondhatnátok a véleményeteket...:$ Szerintem a hétvégén hozom a következő részt...vagy is nagyon remélem :$

-         Szia! – törte meg az az ember a csendet, akire megmondom őszintén, a legkevésbé sem számítottam. Igen Sebastian állt velem szemben az ajtóban. 
Köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségemtől. 
 Nagy nehezen úrrá lettem első döbbenetemen, és sikerült kinyögnöm valami köszönésfélét.

-         Szia, Sebastian! Hát te mit keresel itt? – kérdeztem, de mondandómat igazság szerint a mögötte felbukkanó szőkeségnek intéztem, aki védekezés képen csak a kezét emelte fel, mint ha semmiről sem tehetne. „ Persze! Egy merő ártatlanság!” néztem rá mérgesen.

-         Be sem szeretnél hívni Kitti? – kérdezte Seb, de a választ már meg sem várta, azonnal be is lépett az ajtón.

Nagy mosollyal a mellettem álló unoka húgom felé fordult, aki a döbbenettől, még mindig nem tudott megszólalni.  
Bevallom őszintén, hogy nagy elégedettséggel töltötte el az, hogy Rékát nem a beképzelt szőkeség nyűgözte le, hanem az ajtón ekkor belépő Tommi. 
Meglepetésemre új barátom egy öleléssel köszönt. Na ez már nem tetszett annyira Rékának.

  - Szia Csajszi! Na megjöttem! Sajnálom, minden áron jönni akart velem. – mondta, de az utolsó mondatot már csak súgta a fülembe, aztán a még most is döbbenten álló másik női egyedhez fordult. – Szia! Biztos te vagy Réka! Én Tommi vagyok. Kitti egyik barátja, és ha te is benne vagy, ma én viszlek ki a versenyre! – Réka kérdőn nézett rám de, amikor bólintottam, minden kétsége elszállt, és azonnal a nyakamba ugrott.

- Köszönöm Kitti! – hálálkodott magyarul. – Egy álmom vált valóra.

- Khm… Indulhatnánk? – kérdezte az eddig mellőzött személy. Ahogy láttam, nem nagyon tetszett neki, hogy róla szinte tudomást sem vettünk. "De hát ez van! Nem csak körülötte forog a világ."

- Persze azonnal, csak felszaladok a táskámért. – mondta Réka, majd egyedül hagyott a két szőkeséggel.

A kínos csend már észlelhető volt szerintem mind a hármunk számára, de nem szólalt meg egyikünk sem.Egyszer csak egy hangos puffanásra lettünk figyelmesek. Gondoltam, hogy csak Réka szerencsétlenkedhet oda fent, ezért nagyon nem is zavartattam magam, de valaki más azonnal a hang irányába rohant otthagyva engem, egy az eddigieknél is kellemetlen szituációba.

Csak néztem Sebet. A távolban hallottam egy nagy nevetést, de azoktól a kék szemektől senki nem tudott elszakítani. Éreztem, hogy mondanom kéne valamit, de nem mertem megtörni a varázst….

Végül unoka húgom meg tette. Lerohant a lépcsőn teljesen vörös fejjel, majd kiviharzott az ajtón és megállt az autó mellet, amit én csak most vettem észre. Egy Infiniti SX…. Az álom autóm.

Tommi még csak most jött le a lépcsőn, de nevetése még mindig bezengte az egész házat. Mind a ketten elég értelmesen nézhettünk rá Sebbel, mert nagy nehezen erőt vett magán, és próbálta elmagyarázni, hogy végül is mi történt. Mondanom, sem kell, hogy nem nagyon jött neki össze.

- Na akkor mehetünk? – kiabált be Réka kintről még mindig rákvörös fejjel. A két srácra néztem, akik közül Tommi eddig nem bírta abba hagyni a nevetést.
"Na majd meg kérdezem tőle, hogy mi volt ilyen vicces, ha beszélünk telefonon. Nem hiszem, hogy most egy normális mondatot is képes lenne elmondani."

- Menjetek, mert jobban jártok, ha nem húztok ujjat azzal a szőke ciklonnal kint a kocsinál!

- Szerintem is! – Ölelt meg megint a személyi edzők gyöngye, majd ugyan abban a hangulatban, kimasírozott az ajtón. Seb még most sem tért magához.

- Te nem indulsz? – néztem rá kérdőn. Nem érdekelt igazán az, hogy bunkó beszólásom a szívébe gázol, egészen addig a pillanatig, amíg azokban a gyönyörű kék szemekben valami fájdalmat fedeztem fel.

 - De! Azt hiszem, jobb ha megyek! – indult el kifelé, de az ajtóból visszafordult még egy utolsó pillanatra. Fájt amit láttam a szemében. Nem értettem magamat sem.

Nem akartam ezekre az érzésekre gondolni, inkább felmentem a szobámba, és összepakoltam a ruháimat, és minden mozdítható ingóságomat, amire úgy gondoltam szükségem lehet az új életem során. 
"Istenem még mindig nem merem elhinni, hogy alig pár óla múlva már találkozhatok rég nem látott barát nőmmel, ráadásul kint az Ő hazájába!"
 Még gyorsan ellenőriztem, hogy mindent elpakoltam-e. Ránézem az órára, ami már kettőt mutatott, így jobbnak láttam, ha megyek fürdeni. Előhalásztam az utazásra tervezett ruhámat, ami egy virágos felső egy cső farmer és egy tornacipő volt. Szerettem ezt az összeállítást. Úgyszólván egyszerű, de nagyszerű! 
Gyorsan megfürödtem, hajat mostam.

Egy óra múlva, már a konyhában ültem, és vártam a taxira. Bevallom féltem, de izgatott is voltam. Hogy fognak engem kint fogadni? Jó nem a barát nőmre gondolok, de a többi emberre igen. ÉS hogy fogok boldogulni?....

Gondolat menetemet ismételten a csengő zavarta meg.Fogtam a csomagjaimat és kifelé vettem az irányt.
 A szüleimtől már reggel elköszöntem, mivel nekik ma is dolgozniuk kellet, mint az eddigi években szinte mindig. Bevallom ez egy kicsit rosszulesik. Na jó nagyon. Úgy érzem, hogy nem szeretnek eléggé. Lehet az én hülyeségem, de ki tudja….

Gyorsan bezártam a házat és bevágtam magam a taxiba. Két óra múlva már a repülőn ültem, Németország felé...