9. fejezet Rádöbbenés!

*Kitti*




Nem tudom, hogy meddig tarthatott a csókunk, de én vetettem véget neki Sebastian legnagyobb csalódatára.
  - Szóval? Mit válaszolsz? - nézett rám azokkal a kiskutya szemekkel.
  - Mire is...?
  - A vacsorára.
  - Ja, hogy az! Szóval nem is tudom.... - bizonytalanodtam el, de amint megláttam szomorú tekintetét nyomban megesett rajta a szívem. - Jól van elmegyek veled.
  - Köszönöm!! - ölelt magához, a német, és vagy százszor elmondta ezt persze mindegyik szavát egy csók kíséretében. - Ha este hétre jövök érted az jó lesz?
  - Persze tökéletes, de szerintem most jobb ha mész, mert a testvéred, és a szüleid már biztos keresnek.
  - Igazad van. Viszont még mindig van egy hatalmas problémám... - nézett rám ártatlanul. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél, és szerintem ez az értetlenség az arcomra is kiült. - Nyugi, csak szeretném visszakapni a ruháimat.
  - Ohh ja hogy az! ... Persze azonnal hozom őket - mondtam és gyorsan felszaladtam a szobámba.
Nem akartam nagy zajt csapni, mivel barátnőm még mindig aludt. Ahogy néztem őt, egyre csak azon járt az agyam, hogy hogyan segíthetnék neki. Nagyon szeretem Őt és nem szeretném szenvedni látni.... Ekkor eszembe jutott valami. "Itt csak egy ember segíthet." Azonnal tárcsáztam is a számot, és még lementem a lépcsőn ismertettem vele a helyzetet.
  - ....Szóval jó lenne ha idejönnél!
  - Azonnal indulok! - hangzott a vonal másik végéről a válasz és a következő pillanatban már bontotta is a vonalat.
  - Kivel beszéltél? - Kérdezte Sebastian ahogy leértem a nappaliba.
  - Csak Laura bátyával.
  - Áh értem...Elmondtad neki, amit a hülye barátom csinált? - kérdezte és éreztem nagyon szégyelli magát miatta.
  - Igen el. De Seba! Ez nem a te hibád!  - mondtam és odaléptem hozzá. Tudtam, hogy ezek nem fogják  eloszlatni aggodalmát hacsak.... És ekkor legnagyobb megdöbbenésemre ÉN kezdeményeztem... - Jobb ha mész! Este találkozunk. - Mondtam mikor elváltak ajkaink.
  - Rendben de el ne felejtsd!
  - Soha! Na most már tényleg menj!  - azzal bezártam utána az ajtót....






*Sebastian*


Ahogy kiléptem az ajtón madarat lehetett volna velem fogatni. Nem tudom hogy hogyan csinálta de ez a nő elrabolta a szívemet. Ahogy kiléptem a kapun Kimi és Fabian álltak velem szembe. Elmesélték, hogy hova mennek. Bevallom nagyon haragszom Kimire mivel nem kellett volna így elbánnia Laurával, de tudtam, hogy legbelül Ő is ostorozza magát.
Gyorsan besiettem otthon a szobámba, elkerülve szüleim kérdezősködéseit, majd úgy döntöttem lemosom magamról a tegnap izatság és a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Fél óra múlva egy szál törölközőbe vonultam vissza a szobámba, ahol legnagyobb meglepetésemre egy dühös finn várt rám.
 - Na mi van haver? Mi történt? - kérdeztem tőle meglepetten .
 - Laura is ugyan olyan, mint a többi lány! Egy egyszerű....nem is mondok inkább rá semmit... - dühöngött tovább Kmi.
  - Komolyan nem értem mi bajod van! Mond már el!
  - Hogy még is mi bajom van? Mi lenne semmi, csak amikor jöttem haza a kocsiért, hogy a tesódékat elvigyem gokartozni az a NŐSZEMÉLY ott ölelkezett a kapuba egy másik férfival... - Dühöngött és ontotta magából a szót, de én ezen csak mosolyogni tudtam." Te hát féltékenyek vagyunk:) Meg is érdemled!" Gondoltam én is teszek rá néhány lapáttal.
  - De most komolyan, még is mit vártál? Nem fog rád örökké várni. - mondtam teljesen közönyösen, de legbelül majd megszakadtam a nevetéstől, főleg az után ami után megláttam a barátom reakcióját. Felpattant és le föl kezdett el járkálni a szobába, miközben mondta a mondandóját.
Csak hallgattam a különböző szitkozódásokat, cifrábbnál cifrább szavakat. Be vallom sokszor nem is értettem, mert ez a lökött ember észre sem vette, és átváltott az anya nyelvére.
  - Valld be, hogy tetszik neked, és nem közömbös a számodra! - szegeztem neki ezt a mondatot, mikor már vagy fél órája csak a szóáradatát hallottam.
Először csak hüledezett és hápogott,mint egy kacsa de aztán megtört a jég.
  - Igen be vallom tetszik nekem. - rogyott le az ágyamra és fejét a kezébe temette. - De mit érek most ezzel, ha tudom neki van más....Csak azt nem értem, hogy miért kellett akkor játszania velem? - nézett rám, és valami olyat véltem felfedezni szemében amit eddig soha. Jobbnak láttam, ha nem húzom tovább.
  - Nyugodj meg haver! Az csak a testvére! - Azonnal felkapta a fejét, és láttam, hogy visszatér a remény a szemébe.
  - Mi? Ezt honnan tudod?
  - Kitti mondta, hogy felhívta a testvérét aki azonnal indult is hozzá. Nem kell félned...Legalább is amiatt nem, hogy az a pasi a vetélytársad lehet. Itt a legnagyobb probléma az, hogy te magad vagy a saját vetélytársad...
  - Igazad van. Elrontottam mindent.
Láttam, hogy tényleg megbánta a dolgot. Nagyon nehezemre esett így kora reggel de megforgattam az agy kerekeimet, és egy igazán jó ötlet született a fejemben. Nem csak nekik de nekünk is jó lenne Kittivel.
  - Na elég az ön sajnálatból! - álltam fel, és húztam magam után Kimit is le az emeletről, ki a házból.
  - Hova megyünk?  - kérdezte de nem válaszoltam mert a következő percben már Kitti csengőjét nyomtam. Azonnal ki is nyílt az ajtó, ahol nem más mint Laura állt.
  - Te meg mit akarsz itt? - nézett barátomra. - Azonnal húzz innen! - parancsolt rá. Kimi teljesítette is a parancsot, és elindult a kapu felé. Vissza akartam tartani, de jobbnak láttam ha inkább beszélek előbb Laurával. Ahogy visszafordultam az ajtó felé, egy hatalmas ököl lendült az arcomba, és a következő pillanatban már a földön találtam magam....