5. Fejezet Valami kezdődik

Sziasztok! Köszönöm a kommenteket! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyit jelentenek nekem a visszajelzéseitek! Köszönöm a nyolc rendszeres olvasót is. El sem merem hinni, hogy alig két hét alatt ennyien összegyűltünk :$ Jutalmul már ma hoztam a következő részt, és ha meg lesz az elég hozzászólás holnap másikat is fogok hozni... :) puszi nektek! :D

Legszívesebben azonnal elszaladtam volna, de már késő volt. Éreztem, hogy a volán mögött ülő férfi kiszúrt, és fel is ismert. A csodálkozást nem lehetett nem észre venni az arcán. Mellette viszont nem Tommi ült legnagyobb bánatomra, hanem egy másik szőkeség hatalmas nagy zöld szemekkel. Aztán a kocsi leparkolt Heikiék háza előtt. Fabiant, mint ha puskából lőtték volna ki szaladt Sebastian felé, és mikor testvére kiszállt az autóból egy hatalmas ölelésbe zárta.

-         Na Ő itt a nagyobbik fiam, Sebastian. Talán ismered is, ha nézed a Forma1-et. – fordult hozzám Heike

-         Nem, sajnos nem nézem - mondtam, de azt kihagytam belőle, hogy ismerem a jövevényt. 

 Ahogy Sebastian kék szeme rám szegeződött, éreztem, hogy a szívem azonnal hevesebben kezd verni. „Ezt nem szabad! Kitti! Ne játssz magaddal!” De melyik az a szerelmes lány aki képes parancsolni a szívének? Mi?!?! Hogy szerelmes????

-         Szerbusz fiam! Annyira hiányoztál! Gratulálok a versenyedhez! – ölelte meg Heike is Sebastiant, aki még mindig nem vette le a szemét rólam, amibe ott volt az a csalódottság, fájdalom, hitetlenség és még valami más is, amit nem tudtam megmagyarázni.

Gondolat menetemből a fiatalabbik Vettel szakított ki, aki az ismeretlent húzta felém.

-         Nézd Kimi! Ő itt Kitti. Kitti ő pedig Sebastian legjobb barátja, Kimi Raikkönen. Képzeld Kimi, Kitti szerint aranyos vagyok. Lehet, megkérem majd a kezét. – Ezen mind a ketten nagyot nevettünk.

-         Na mi ez a jókedv itt? – Lépett mellénk Heike is Sebastiant átkarolva. Én még mindig nem tudtam megszólalni, annyira nevettem.

-         Tudod, a fiadnak ismét volt egy fenomenális beszólása. – szólalt meg Kimi is. „Már azt hittem nem tudsz beszélni!” – Örülök Kitti, hogy megismerhetlek. – fordult felém sokat sejtető mosollyal a szája szegletében.

-         Én is nagyon örülök! – „Csak nem tud rólam?”

-         Szia! Én Sebastian Vettel vagyok. – nyújtotta felém a kezét Sebastian, mint ha még soha nem is találkoztunk volna. Nagyon meg lepődtem, de nem csak én, hanem Kimi is. „Játszunk??? Akkor jó!”

-         Én is nagyon örülök! El sem tudom hinni, hogy itt állhatok egy ilyen nagyszerű pilóta előtt! Ez…Ez… HA én ezt elmondom a barát nőimnek.- Áradoztam mézédes hangon.

-         De hiszen te nem is nézed a Forma1-et. – Szólt közbe Heike, amivel elrontotta a tervemet. „Na köszönöm!” Kimiből ekkor tört ki a nevetés ismételten. - Drága Finnem, te mióta vagy ilyen mosolygós, ha szabad kérdeznem?

-         Ezt én is szeretném tudni. – nézett rá kérdőn Sebastian. – Tudtommal most vagy túl egy váláson. – „Na ez Övön aluli ütés volt.” Nem csak én éreztem így, hanem Heikke is, aki egy tockossal jutalmazta fia ezen kijelentését.

-         Fiam! Nem illik ilyeneket mondani! Fogd vissza magad!

-         Igen anya! – Húzta be nyakát Sebastian, mint egy kisgyerek. Ez ismét mindenki arcára mosolyt csalt.

-         De ne álljunk idekint. Mennyünk be gyerekek. Biztos éhesek vagytok, készítettem reggelit. Gyere te is Kitti. – fordult felém.

-         Nem, nem szeretnék zavarni, és különben is nem soká itt lesznek értem az egyetemről. Tudja, ma van a beiratkozás.

-         Á! Vagy úgy! Értem. De nem zavarnál minket, ezért estére szívesen látunk vendégül. Rendezünk egy kisebb grill partit a fiúk tiszteletére.

-         Hát…Nem is tudom…

-         Na!!! Mondj igent! – kérlelt már Fabian is.

-         Ez az! Mondj igent! – szállt be Kimi is.

-         Rendben van, itt leszek. Viszont nagy baj lenne, ha hoznék magammal valakit? – kérdeztem félve.

-         Jaj dehogy is, nyugodtan hozd a barátodat is.

-         Nem! Nem a barátomat akarom hozni, csak a barát nőmet. Tudja Ő itt él Németországba, és csak tegnap találkoztunk nagyon hosszú idő után. – magyaráztam inkább Sebastiannak, mint sem a többieknek.

-         Jaj! Nem kell magyarázkodnod! Hozd őt is nyugodtan.

Be kell vallanom, hogy nagyon megszerettem Heikét. Egy igazi anya típus, ami az én életemből hiányzott…

Ekkor valaki megkocogtatta a vállam. Mikor hátrafordultam Michael állt velem szemben.

-         Szia!

-         Szia! Akarom mondani sziasztok, és jó napot Frau  Vettel.

-         Szerbusz Michael. Hát te mi járatban vagy erre?

-         Ó én csak Kittit viszem az egyetemre. Engem bíztak meg vele, hogy kísérgessem, de bevallom, egy ilyen gyönyörű lányt szívesen kísérgetek.

-         Na jól van fiam! Vigyázz rá nagyon! Este jelenése van nálunk – mosolygott Heike. – Viszont most már tényleg mennyünk be fiúk. Majd este találkozunk Kitti, és sok sikert az egyetemen.

-         Köszönöm, és este sietünk. Viszont látásra! Sziasztok fiúk. Köszöntem.

 Mikor elindultunk Michael kocsijával még vetettem egy utolsó pillantást Sebastianra, és féltékenységet véltem felfedezni a szemébe. „Csak képzelődsz!”

Egész délelőtt a várost jártuk. Először az egyetemre mentünk ahonnan, mi után sikerült elintézni a szükséges papírokat, elküldtek minket az ön kormányzathoz a ház papírjaiért. Hazafelé gyorsan megejtettünk egy nagyobb bevásárlást is. 

Dél után fél négyre értem haza. A nap folyamán megbeszéltem barát nőmmel az estét, és természetesen benne volt, így mikor beléptem a házba már ott fogadott engem. Neki is volt kulcsa a házhoz. Barát nőmmel úgy döntöttünk, hogy sütünk valami süteményt, mert üres kézzel nem illik odaállítani még sem egy vendégségbe. Én a csokis muffinom mellett döntöttem, Ő pedig az epres piskóta tekercsét készítette el.

Este hétkor már mind a ketten készen voltunk, és mikor rábólintottunk arra, hogy tökéletesen fogunk mutatni hangos csöngetésre lettünk figyelmesek. Azonnal kinyitottam az ajtót, ahol egy vigyorgó Fabiannal találtam szemben magam.

-         Szia! Hát te mi járatban itt?

-         Csak gondoltam átjövök értetek, nehogy eltévedjetek.

-         Igazad is van! – nevettem. – Nagyon hosszú az út a ti kaputok és az én kapum között. Kell is az ilyen lovagias segítség. Gyere Laura, had mutassam be neked a mi kísérőnket a bálba.

-         Szia! Én Laura vagyok!

-         Én meg Fabian, de nektek csak Fabi! – na ekkor már mindannyian nevettünk. – Te is nagyon szép vagy Laura. – pirult el a kicsi német.

-         Köszönöm szépen! De szerintem induljunk. Öröm lesz egy ilyen helyes sráccal mutatkoznom este.

Öt perccel később már Fabianba karolva mentünk át a Vettel rezidenciára. A kis srác nem a ház felé húzott, hanem hátra, ahol a többiek voltak. Az udvaron fel volt állítva egy asztal, ami roskadásig volt finomabbnál-finomabb ételekkel. A nők e mellet foglaltak helyet és beszélgettek. A tűz is égett már, és a férfiak ott szorgoskodtak. Élvezetes volt nézni ezt a családi idillt, amibe nekem soha nem volt részem. Boldog voltam, és nyugodt, de ez azonnal elmúlt, amint belenéztem egy tengerkék szem párba. Meg kövültem. Serjtelmem sem volt arról. hogy ezzel nem csak én voltam így. Barát nőmre is hasonlóképpen hatott a másik szőkeség látványa. Fogalmazzunk úgy, hogy mind a ketten légszomjal küszködtünk. Szívünk egyre hevesebben kezdett verni, és ezt csak fokozta, mikor az a két személy elindult felénk...