8. Fejezet: A kölyök

Sziasztok! Ismételten itt az új fejezet! :) Nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat! Nagyon jól esik minden dícsérő szó *.* <3 Annak is nagyon örülök, hogy már ennyi rendszeres olvasó van alig két hét alatt : Nagyon köszönöm nektek! Remélem most is megajándékoztok egy pár kritikával:) Na de nem is húzom a szót tovább! Jó olvasást :)

*Kitti *

-         Kimmi Raikkönen most azonnal takarodj a házamból! – Szólítottam fel, és barátnőm után rohantam, aki addigra már fent volt az emeleten a szobámban. – Jaj Lau! Mit vártál egy ilyen szemét szoknya pecértől? – kérdeztem tőle, miközben átöleltem.

-         Miért? Miért mindig engem találnak meg ezek a barmok?

-         Nem tudom! – simogattam a még mindig sírós barát nőmet, és nagyon reménykedtem benne, hogy nem kell majd ugyan azt átélnünk, mint két évvel ez előtt, amikor ugyan így cserbenhagyták őt, és kihasználták az ártatlanságát. – Laura ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem kellene készpénznek venned, azt amit egy pasi mond. Nem tanultál még a múlt kori esetből?

Erre már ő sem tudott válaszolni, de az az igazság, hogy nem is vártam el. Tudtam a választ, mivel attól a pillanattól kezdve Laura teljesen bezárkózott. Nem úgy állt a férfiakhoz, ahogy előtte. Próbálta vissza venne azt, amit elvett tőle az az egy. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy hatalmas ribanc lett, de ugye ilyet az ember nem mond a barát nőjére, főleg nem úgy, hogy tudja mi áll a dolog mögött.

A nagy sírás közepette el is aludt. Nagyon reménykedtem benne, hogy egyik szőkeséget sem fogom ott találni a konyhába, miután lemegyek, de úgy látszik a mai napon semmi sem úgy történik, ahogy azt én szeretném. Sebastian még mindig a konyhában volt.

- Hát te mit keresel itt? – förmedtem rá.

- Ne haragudj, de a szobában hagytam a ruháimat.

- Ja tényleg… -  Hiszen minden ruhája a szobámba volt, ahová most nem tudott bemenni. – Figyelj mindjárt lehozom neked, és mehetsz te is.

 - Ennyire ki akarsz dobni a lakásból? – indult el felém. Ahogy közeledett bennem egyre jobban kezdett el száguldozni a vér. „ Mit tesz ez a pasi velem?  Kitti! Gondolj bele, ugyan olyan, mint Kimmi. Te is úgy fogsz járni, ahogy a barát nőd.”

 - Nyugi nem vagyok olyan, mint a barátom. – mondta, mint ha meghallotta volna a gondolataimat. – Látszik az arcodon, hogy félsz tőlem, pedig tegnap este nagyon jól mulattunk – állt meg most már előttem. Léptem volna én hátra előle, de a fal, ami mögöttem volt meg akadályozott ebben. – Engedd meg, hogy megmutassam, nem mindenki olyan, mint Kimmi.  Gyere el velem vacsorázni – mondta, de az utolsó mondatot már a számba súgta.

Csókja olyan édes volt, mint a méz. Ajka puha, és lágy. Minden ellenvetésem hatástalan ezekkel szemben, és most döbbentem csak rá igazán, hogy szeretem…

*Kimmi*

„Nagyon ramatyul éreztem magam a miatt, ahogy bántam Laurával. Ő egy igazán tökéletes nő, de nem szabad magamhoz közel engednem, mert Jenniről is ezt hittem, és tessék most hol vagyok? Itt ülök az egyik legjobb barátom gyermekkori szobájában, és siránkozok. Nem ez az a Kimmi Raikkönen akit, a többiek megismertek. Őt soha nem érdekelni más problémája, sőt messziről elkerülné az olyan nőket, mint Laura. De még is az a lány valamivel megbabonázott! Talán a mosolyával?  Talán a szépségével? Áááá mind egy is, soha többet nem fogok vele találkozni.”

Ekkor kivágódott az ajtó, és Fabian lépett be a szobába.

-         Szia Kimi! Seb hol van? – kérdezte.

-         Amint látod nem itt.- mondtam, azt hiszem a kelleténél kicsit erélyesebben. Úgy látszik ezt ő nem így gondolta.

-         Nem baj akkor jó leszel te is.  – jött be a szobába és ült le az ágyra mellém.

-         Na mondjad kölyök, miről van szó?

-         Tudod, az van, hogy az osztályomba jár egy lány, aki nekem nagyon tetszik, és szeretném elhívni őt fagyizni, de eddig mindig csak bántottam. És nem akar eljönni velem, pedig már rájöttem, hogy nem szabad így bánnom egy lánnyal…- azzal belekezdett a monológjába arról a kislányról, de én valahogy nem tudtam oda figyelni rá, mert még mindig ezek a mondatok kavarogtak a fejembe. Annyira igaza volt ennek a a kis srácnak itt mellettem. Nem szabad így bánnom Laurával, hiszen semmi rosszat nem tett. Attól függetlenül, hogy én egy ilyen szemétláda vagyok, még neki nem kell szenvednie. Már is visszaszívtam volna a szavakat, amiket, akkor mondtam, csak hogy ne kelljen látnom a könnyes arcát, mikor lehunyom a szememet…  – Szóval mit gondolsz?

-         Mi..? Ja …Őőőőő szóval nem tudom, soha nem voltam jó a csajok kiengesztelésében. De tudod mit? Majd ki találunk valami jót. Mi az, amit szeret a lány?

-         Szereti a focit, és szereti az F1.et…abból is….

-         Abból is kit? – kérdeztem Fabiant, aki most tök aranyosan elpirult.

-         Szóval a kedvence te vagy…- sütötte le a szemét. Nos bevallom ez nagyon jól esett.

-         Gondolhattam volna, hiszen mindenkinek én vagyok a kedvence. – nevettem Fabira.

-         Nem, mert nekem Seb a kedvencem – nyújtotta rám a nyelvét.

-         Mit mondtál kölyök? – Azzal fogtam, belebírkóztam az ágyba, és elkezdtem csikizni. Nagyon szeretem a gyerekeket, és Fabi igazán vicces. Olyan, mint Seabstian csak kicsibe.

-         KIMI!!! Állj le!!!! Be fogok pisilni! – nevetett.

-         Na és merre lakik az a kishölgy, aki elrabolta az ifjú Vettel szívét?

-         ÁÁÁÁ mind egy… - szontyolódott el ismét.

-         Na mondjad csak…

-         Innen egy utcányira.

-         Akkor nosza kölyök! Öltözz! Megyünk és meglátogatjuk! – álltam fel, és húztam magam után Fabit a bejárat felé. Heikki a konyhából még utánunk szólt, de mivel ezt németül tette meg nem értettem semmit. – Na innen te irányítasz! - Álltunk meg a kapu előtt. Fabian elindult jobbra, és én követtem de mikor elhaladtunk a ház mellett, amiben az éjszakát töltöttem észrevettem, hogy nyílik az ajtó. Nagyon reménykedtem egészen addig a pillanatig, még Sebastian nem lépett ki rajta. Fabian azonnal odaszaladt a bátyához.

-         Szia Seb! Hát te mit kerestél Kittiéknél?

-         Semmit kölyök! Csak helyrehoztam egy hibát. . itt jelentőség teljesen rám pillantott.

-         Értem. Képzeld Kimmi Elvisz engem csajozni. – lelkendezett.

-         Igen? ÉS ha szabad tudnom hova? – kérdezte az idősebb testvér inkább tőlem, mint sem Fabitól.

-         Nyugi haver csak meghódítunk egy 12 éves szívet!

-         Remélem, azt nem töröd össze! – szúrta oda. De válaszolni már nem volt időm, mert Fabian elkezdett maga után vonszolni. Tíz perc múlva egy nagy fehér ház előtt álltunk. Nekem tetszett, de szerintem a Kölyöknek más kötötte le a figyelmét. Ahogy megnéztem mit bámul, már értettem is, miért van odáig érte. Szép volt a kislány…Szőke haj, kék szem…Akár csak Laura… Már megint Ő jár az eszembe…

-         Hallod Kimi mennyünk innen. – Bizonytalanodott el Fabi, de nem volt ideje elfutni, mert abban a  pillanatban megnyomtam a csengőt.

-         Hupsz! Bocsi! Véletlen volt. – „Persze hogy direkt volt !”

Egy magas fekete hajú férfi nyitott ajtót. Amint meglátott meglepődött, de miután Fabianra is ránézett szerintem le esett neki a szitu.

-         Jó napot Her Vagner! – köszönt Fabi. – Corina itthon van?

-         Szia! Igen. Mindjárt szólok neki, addig gyertek beljebb. – indítványozott, és én követtem a gyerkőcöt. Fél perc múlva az előbb látott kislány lobogott be a szobába. Fabian meg csak állt ott,  mint egy fa szent. „ Na de jó! Ebben is Sebre hasonlít. Megint nekem kell kézbe venni a dolgokat,”

-         Szia! Én Kimmi Raikkönen vagyok – szólítottam meg a kislányt, aki amint felismert azonnal elpirult. – Fabian a barátom, és azt mondta, hogy te szereted a Forma1 –et. Arra gondoltunk, hogyha már úgy is elmegyünk ma gokartozni te is jöhetnél velünk. – A kis lány nagy szemeket meresztett rám, de ezzel Fabian is így volt. Most leptem meg csak igazán.  – Szóval szeretnél jönni? – Kérdeztem inkább az apukájától.

-         Igen szeretnék! Apu elengedsz?

-         Persze Corina, de vigyázz nagyon magadra, és fogadj szót. Mikorra hozza vissza Őt? – „Komolyan mintha a bálba vinném el.”

-         Nem tudom. Addig maradunk, ameddig a gyerekek jól érzik magukat.

-         Rendben van. Csak kérem nagyon vigyázzon rá! Ő az egyetlen kislányom.

-         Persze! Ez csak természetes. Viszont nekem most haza kell szaladnom a kocsiért, amivel megyünk. Nem baj ha addig itt hagyom Fabit?

-         Nem, dehogy is. Mennyen csak nyugodtan.

-         Köszönöm. Viszlát. – azzal rohantam is az úton haza fele amerről jöttünk. Amint az utcánkhoz értem le lassítottam, mert a szomszéd ház előtt, olyat láttam, amit nem akartam. Laura ölelkezett egy másik férfival….